Találkozás idézetek
Ez itt az Ön idézetének a helye. Küldjön be Ön is idézetet az oldalra!
 |
Volt egy lány ki sokat szenvedett,
kinek szÃve egy fiúért elepedt. Nem tudta mit kellene tennie, nem tudta meddig bÃrja a szÃve. Egy nap aztán megismerkedett, egy fiúval, ki nagyon megszeretett. A fiú távoli országban élt, a lány csak álmodozva remélt. Nem látták egymást évek óta már, de a kapcsolat köztük egyre szorosabbá vált. Minden vágyuk, hogy láthassák egymást, remélik, hogy a sors nem akar majd mást. |
|
|
Hogyan készül egy nõ az elsõ találkozásra? Eszeveszetten sminkel, órákon át ruhakombinációkat variál, ha egyenes a haja, akkor göndörÃti, ha göndör, akkor egyenesÃt. A lényeg, hogy ahogy van, úgy nem jó. Aztán nem egyszerû feladat és megkerülhetetlen a megfelelõ cipõ kiválasztása. A kényelem másodlagos, ha lehet, legyen szÃnes, tündöklõ, csábÃtó. Az ajkak szalonképes állapotba való hozása sem egy perces munka. Legyen nedves, puha, gömbölyû, illatos, zamatos, olyan harapnivaló. Ezzel még korán sincs vége, hátra vannak még a szemek, a fogak, a lógó, csillogó, himbálódzó ékszerdzsungelek.
Hogyan készül egy férfi az elsõ találkozásra? Hasat be, mellkast ki, vállat fel. Anya, hol az a farmer? Anya, hová raktad azt a pólót? Anya, azt a felsõt kimostad? Anya, megtörlöd a cipõmet? Anya, hol a fogkefém? Anya, csinálsz gyorsan egy szendvicset? Anya, tudsz adni pénzt? Apa, hova vigyem ezt a csajt? |
|
|
Mikor is találkoztunk? Elsõbe, ja nem az elötti nyáron, amikor lelocsoltál, azóta titkolom szerelmem, de egyszer be kell vallanom, de nem tudom, mert félek az elutasÃtástól. Most csak azon gondolkodom, hogy mi lenne ha: elmondanám neked érzésem...
1.variáció: azt mondod, hogy nem, akkor én összeomlok, mert te vagy a mindenem 2.variáció: azt mondod te is szeretsz, boldogan élünk, amig meg nem halunk. 3.variáció: kiröhögsz és haverok maradunk. |
|
|
Ha-e képre nézel, én vissza nézek Rád, szeretnék emlék lenni egy életen át...!
|
|
|
Amikor egyedül sétáltam magányomban és megláttalak téged, a szÃvem csak úgy vert hevesen,szinte a karjaidba borultam és megcsókoltalak volna abban a pillanatban. Te rám néztél és meglepõdtél, én vissza néztem rád és olyanok voltunk, mint két idegen, te rám köszöntöttél és én vissza köszöntöttem rád és elmentünk csak egymás mellett. De sajnos nem történhetett semmi, de tudom, hogy te is azt gondoltad és érezted amit én, hogy bárcsak kettesbe lehetnénk ezen a szép napon.
|
|
|
Csak azoknak a nõknek vesszük észre beszédbeli furcsaságaikat, ellentmondásaikat, nevetségeiket, akik iránt nem nyúlnak ki érzékiségünk virágporzói... De azok a nõk, akik tetszésünket már megnyerték, beszélhetnek akár a seregélyek nyelvén, a papagájok hangján, mi olyan jelentõséget és értelmet tulajdonÃtunk szavaiknak, mint az égi kinyilatkoztatásoknak. |
|
|
.. és nem szóltak egy szót sem, mintha nem volna fontos beszélni. Nem kell csinálni semmit, csak együtt lenni, egymás mellett, és nézni egy irányba. |
|
|
... ismerte a szerelem csapdáit: tudta, hogy hatalmában áll megváltoztatni egy nõ szándékát. |
|
|
….A nõk. Megfigyelted, milyen óvatos-bizonytalan hangsúllyal ejtik ki a férfiak ezt a szót? Mintha egy tökéletesen le nem igázott, örökké lázadásra hajlamos, meghódÃtott, de meg nem tört, rebellis néptörzsrõl beszélnének. S egyáltalán, mit jelent az élet mindennapos élménysorozatában ez a fogalom? „A nõk?...” Mit várunk tõlük?... Gyermeket? SegÃtséget?...Békét? Örömöt? Mindent? Semmit? Pillanatokat? Az ember csak él, vágyakozik, ismerkedik, szeretkezik, aztán megnõsül, megél egy nõ társaságában szerelmet, születést és halált, aztán megfordul lábikrák után az utcán, néha tönkremegy egy hajviselet vagy egy száj forró lehelete miatt, pillanatokra úgy érzi, polgári ágyakban vagy mellékutcák szennyes találkaszállóinak törött rugós hencserein, hogy kielégült, néha fellengzõsen nagylelkû egy nõvel, sÃrnak és fogadkoznak, hogy most már õk ketten együtt maradnak, segÃtenek egymásnak és egymáson, egy hegytetõn élnek, vagy a nagyvárosban… De aztán fordul az idõ, egy év, vagy három év, vagy két hét – megfigyelted, hogy a szerelemnek, mint a halálnak nincs órával vagy naptárral mérhetõ ideje?... – s a nagy terv, melyre vállalkoztak, nem sikerült, vagy nem egészen úgy sikerült, ahogyan elképzelték. S akkor szétválnak, haraggal vagy közömbösen, s megint reménykednek és újrakezdik, más társakat keresnek. Vagy fáradtak már, s együtt maradnak, elszÃvják egymás életkedvét és életerõit, s betegek lesznek, kissé megölik egymást, meghalnak. S utolsó pillanatban, mikor lehunyják szemüket, értik már?... Mit akartak egymástól? Csak engedelmeskedtek, egy vak és nagy törvénynek, melynek parancsa a szerelem leheletével újÃtja örökké a világot, s szüksége van párzó férfiakra és nõkre, hogy a fajta éljen?... Ez minden? S õk közben, szegények, mit is reméltek, személyesen? Mit adtak egymásnak, mit kaptak a másiktól? Milyen titokzatos és félelmes könyvvitel ez… S csakugyan személynek szól az érzés, mellyel egy férfi egy nõ felé fordul? Nem a vágynak szól, örökké és csak a vágynak, mely néha, átmeneti idõszakokra testet ölt? S ez a mesterséges izgalom, melyben élünk, nem lehetett célja a természetnek, mikor megalkotta a férfit, és asszonyt adott melléje, mert látta, hogy nem jó nekik egyedül. |
|
<<< vissza az oldal tetejére
[ Impresszum ] [ Jogi nyilatkozat ] [ Kapcsolat ]
Bejelentkezés
|
Keresés