Coelho, Paulo idzetei
| <<< előző 1 2 3 4 következő >>> |
 |
Az emberi lény ugyanis el tud viselni egy hét szomjazást, két hét éhezést, és akár évekig elviseli, ha nincs fedél a feje fölött, de a magányt nem viseli el. Minden kín és szenvedés közül a magány a legrosszabb. |
|
|
Az Istenek kockáznak, és kiszabadítják ketrecébõl a szerelmet, ezt az óriási erõt, amely éppúgy képes építeni, mint romba dönteni - minden attól függ, hogy éppen merrõl fúj a szél, amikor kiszabadul börtönébõl. |
|
|
A szerelem tele van csapdákkal. Eleinte, amikor ki akar bontakozni, elvakít a fénye és nem engedi, hogy észrevegyük az árnyékokat, amelyeket pedig éppen ez a fény idéz elõ. |
|
|
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblembõl, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim elõtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtõl és a szívemtõl - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezõit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekrõl mégsem tudtam. |
|
|
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem. |
|
|
... megállapította magában, hogy az õrületbe kergeti ez a nõ, de õ már képtelen meglenni e nélkül a szenvedés nélkül. |
|
|
A homokdûnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz a mi szerelmünkkel is. Maktub /meg van írva/ - mondta. Ha a Történeted része kell ,hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz. |
|
|
A legmélyebb és legigazibb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljünk valakihez. És ettõl kezdve elindul a láncreakció, a férfi és a nõ elkezd játszani. |
|
|
A férfiak nagyon furcsák (...) Megüthetnének, ordítozhatnának, megfenyegethetnének, de õk rettenetesen félnek. Félnek egy nõtõl. Nem feltétlenül attól, akit elvettek feleségül, de mindig akad egy, akitõl rettegnek, és aki aláveti õket minden szenvedélyének. Ha más nem, akkor a saját anyjuk. |
|
|
.. és nem szóltak egy szót sem, mintha nem volna fontos beszélni. Nem kell csinálni semmit, csak együtt lenni, egymás mellett, és nézni egy irányba. |
|
<<< vissza az oldal tetejre
[ Impresszum ] [ Jogi nyilatkozat ] [ Kapcsolat ]
Bejelentkezs
|
Keress