A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblembõl, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek.
A Piedra folyĂł partjĂĄn Ăźltem, ĂŠs sĂ­rtam. Hideg tĂŠli nap volt, ĂŠs ĂŠreztem, ahogy a kĂśnnyeim lecsorognak az arcomon, azutĂĄn elvegyĂźlnek a jeges vĂ­zzel, amely a lĂĄbaim elĂľtt hĂśmpĂślyĂśg.
Valahol ez a folyĂł is csatlakozik majd egy mĂĄsikhoz, aztĂĄn megint egy mĂĄsikhoz, mĂ­g vĂŠgĂźl - tĂĄvol a szememtĂľl ĂŠs a szĂ­vemtĂľl - ez az Ăśsszes vĂ­z beleĂśmlik a tengerbe.
Folyjanak hĂĄt minĂŠl messzebbre a kĂśnnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sĂ­rtam miatta. Folyjanak minĂŠl messzebbre a kĂśnnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyĂłt, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a kĂśdĂśt, az egĂŠsz utat, amit megtettĂźnk.
Hadd felejtsem el ålmaim orszågútjait, hegyeit Ês mezþit. Álmaimat, amelyek az enyÊmek voltak, Ês amelyekrþl mÊgsem tudtam.

Részletek...          Coelho, Paulo