Juhász Gyula idzetei
 |
Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet! |
|
|
Minden halálos szerelem halálos unalom lesz, ha sokáig tart. |
|
|
Köszönöm a napot, Az álmot és a kedvet És minden bánatot Elfelejtek. |
|
|
A leány eltakart piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergõ szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása... |
|
|
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon.
Fájása édes, hadd fájjon hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen. Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem! |
|
|
Évek jöttek mentek elmaradtál
Emlékeimbõl lassan elfakult Arcképed a szívemben elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében Ma már nyugodtan ejtem ki a neved Ma már nem reszketek tekintetedre Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy hiába volt És, hogy egészen elmúlt ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendõben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön Ámen! |
|
<<< vissza az oldal tetejre
[ Impresszum ] [ Jogi nyilatkozat ] [ Kapcsolat ]
Bejelentkezs
|
Keress