Évek jöttek mentek elmaradtál
Emlékeimbõl lassan elfakult
Arcképed a szívemben elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében
Ma már nyugodtan ejtem ki a neved
Ma már nem reszketek tekintetedre
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy hiába volt
És, hogy egészen elmúlt ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendõben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön Ámen!
info Az oldalon trtn ltogatsa sorn cookie-kat (stiket) hasznlunk. Ezen fjlok informcikat szolgltatnak szmunkra a felhasznl oldalltogatsi szoksairl, de nem trolnak szemlyes informcikat. Az oldal hasznlatval elfogadja a cookie-k hasznlatt.Elfogadom